Kommunikációs eszközök

Kommunikáció

Az embert a találékonyságán, és az alkalmazkodóképességén kívül, a kommunikációja emelte a bolygó uralkodó fajává. A szó eredeti jelentése szerint közzétételt, teljesítést jelent, mely mellé a későbbiek folyamán az információ csere, közlés, tájékoztatás társult. Ami a technológia fejlődésével más aspektusokat is nyert. Jelátvitelt, váltakozó vezérlést, vagy készülékek kapcsolatát. Mellyel el is jutottunk ezen poszt motorosoknak fontos kellékeihez. A mobilkommunikáció fejlődésével és “kékfog” király hathatós segítségével mai felgyorsult világunkban, folyamatosan elérhetőek és kommunikáció készek vagyunk.

A motorosok kezdetben sisakrostélyt felcsapva, és veszett mód kiabálva próbálták a másik tudtára adni, hogy épp merre akarnak továbbmenni, vagy milyen érdekességet láttak az úton. Majd egyes csoportok (főként sokat együtt túrázók) különféle jelrendszereket találtak ki bizonyos alap gondolatok közlésére. Így pl. mindenki tisztában volt az adott útvonal következő fordulójával kapcsolatban. Manapság ezeket a motorkerékpár, szélzaj, és sisak okozta kommunikációs gátakat megoldják a modern kommunikációs rendszerek, melyek kifejezetten motorosok számára készültek.

Lássuk miként is lehet két vagy több motoros között folyamatos kapcsolatot létesíteni.

  • Legegyszerűbb variációja egy hang-vezérelt walkie-talkie, egy headsettel.
  • Kicsit még egyszerűbben. Letöltesz egy alkalmazást a mobilodra és Bluetooth-on, vagy wifi-n keresztül kommunikálsz a társaiddal. (hatótáv igen csekély)
  • A profi variánsa ezeknek a kifejezetten motorosoknak, sisakba szerelhető eszközök.

A profi eszközök az egészen elérhető 25-35 ezer Ft-os kiviteltől, a 100-150 ezer Ft-os páros rendszerekig igen csak sokfélék lehetnek. Az ár függ a gyártótól, a szolgáltatások mennyiségétől, a kiviteltől. Az univerzális, szinte minden sisakba beszerelhető rendszereken kívül, vannak olyan sisakgyártók aki saját eszközöket fejlesztenek a termékeikhez.

  • Az alap készülékek leginkább csak az egy telefonra illetve annak kihangosítására, mp3 lejátszásra, GPS kihangosítára szolgálnak, ezen kívül egy másik hasonló vagy ugyanolyan típusú készülékkel való kapcsolatra képesek. Hatótávjuk igen kicsi kb. 10 méter, beszédidejük 4-6 óra. Így ezt csak páros használatra ajánlott, motoros és utasa közt.
  • Egyel felette az előző funkciókon kívül már kapunk mobiltelefonos applikációt, más gyártó készülékeivel való összekapcsolhatóságot, zenemegosztást (azonos gyártó készülékei között) 12 óra beszédidőt. De még mindig csak igen rövid 10-50 méter közti hatótávot.
  • A következő lépcső inkább a hatótáv és a készenléti idő növeléséről szól. 15-17 óra nagyjából 3-500 méter hatótávval, de hogy ne maradjunk extra nélkül, egy Fm rádió is helyet kaphat már a csomagban.
  • A kategória csúcsa a 20 vagy annál is több óra beszédidővel rendelkező, DSP hangprocesszor vezérelt, hangutasításokat fogadó, aux csatlakozós, kormányról is vezérelhető, egyszerre zenahallgatást és beszédet is kezelő, konferenciabeszélgetést (4motoros) is támogató rendszer, 1,5-2 km hatótávval. Ezek természetesen minden olyan funkciót tudnak amit olcsóbb társaik.

Akadnak gyártók akik már különféle biztonsági rendszerekkel, például pótféklámpával látják el legmagasabb kategóriás termékeiket, így növelve a biztonságodat a mindennapok forgatagában.

Használat

Eleinte biztosan nagyon fogod élvezni, hogy miközben egy jópofa szerpentinen csapatsz épp a kedvenc zenéid üvöltenek a füledbe. Vagy egész úton dumálsz a haveroddal aki a melletted karcol már évek óta. Egészen más így megtenni az utat, hisz ha okosan használjátok, tudtok segíteni egymásnak. Jelezhettek akadályokat előre a másiknak, vagy segíthetitek egy előzés alkalmával a hátullévőket. Viszont ezeket a cuccokat úgy kell kezelni mintha fülhallgatók lennének. Tehát a túl nagy hangerő, túl sokáig, egyrészt halláskárosodást, másrészt figyelemvesztést fog okozni. Mint tudjuk, motorozás közben egy másodpercnyi kihagyás is végzetes lehet.

Tanácsom a következő: Próbáld meg úgy beállítani a hangerőt, hogy még épp halld a motorod hangját. Azért érdemes ezt így csinálni, mert ha hallod a motorod, úgy hallod a környező zajokat is. Ha mondjuk állsz egy lámpánál, és üvölt a füledbe a Paff a Bűvös Sárkány, nem biztos, hogy meghallod a mögötted közeledő mentőt. Aki lehet, épp egy motoros társad megmentésére sietne.

Tehát az általános szabály itt is igaz: Lehet mindent ésszel, és ész nélkül csinálni. Kérdés megéri e az utóbbi?!

Milyen kommunikációt vegyek?

Ez egy nehezebb kérdés mint gondolnád. Először is tudni kell milyen sisakod van. A sisakod fel van e vértezve a saját márkájú kommunikáció fogadására, vagy egy univerzális eszközt kell vásárolnod. Ha a kobakodba tehetsz hozzávaló “gyári” eszközt, akkor gyakorlatilag a szolgáltatások növelésével tudsz egyre komolyabbat venni, egyre drágábban.  🙁  Jól gondold végig, hogy milyen szolgáltatásokra lenne szükséged akár integrált, vagy univerzális eszköz tekintetében (pl.: Mp3, Fm rádió, csak saját, vagy vegyes intercom, DSP,  A2DP, AUX, hangvezérlés, automatikus ki-be kapcsolás, integrált/applikáción keresztül szabályozható féklámpa, egy vagy két mobiltelefon kezelés, hatótávolság, 1-2-6 vagy esetleg még több motorossal társalognál). Ha már választottál, mindenképp kérdezz rá megvétel előtt, hogy mennyi garancia van rá. A beszerelést te magad is elvégezheted, vagy a garancia csak akkor fog élni ha a forgalmazó telepíti az eszközt.

Dani: Először sok évvel ezelőtt azért lett kommunikációs eszközöm, mert a barátnőm felült mögém a motorra rendszeresen. Így sokkal könnyebb kommunikálni, tartalmasabb a motoron együtt töltött idő.
Pár kérdés amit tegyél fel magadnak vásárlás előtt: Elég nagyok a gombok? Kesztyűben is kitapinthatók? Lehet hozzá rendelni csere mikrofont, csere rögzítést pár év múlva is? Tudja azokat a funkciókat amire szükséged van? Végig fogja bírni a túráidat pár év múlva is? Ha akarod használni a haverokkal, akkor kompatibilitással mi a helyzet, mindkét oldalról?  Zene elvesz a figyelemből, tudsz elég figyelmet fordítani a motorozásra zenehallgatás közben?

 

R.R.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük