Hungary
+36-70-282-5829
info@rideright.hu

Megfelelő méretű sisak választása

Megfelelő méretű sisak választása

Ezt a posztot az ihlette, hogy pár napja jártam egy motoros boltban, ahol az eladó mellettem éppen segített egy leendő motorosnak élete első sisakját kiválasztani. Ki vagyok én, hogy beleszóljak más dolgába?! De odasúgtam a srácnak, hogy a másik sisak jobb rá, mint amit el akartak adni neki, mivel az lejárt a fejéről. Igaz, legalább az amit az eladó erőltetett sokkal drágább volt. Én nem vettem sisakot, mivel a honlappal ellentétben nem is volt az a típus a boltban amiért odamentem. A sisakom cseréjének kálváriájáról egy másik posztban írok.

Nem csak a méret számít

A téma a sisak méretének meghatározása. Megveheted a legjobb, legbiztonságosabb, legtrendibb sisakot, ha nem jó a fejedre akkor nem éri a töredékét sem az árának. Sisak lehet kicsi, nagy és akár lehet jó méretű is, de ha nem a te fejed formájára való akkor sajnos nem az lesz a te kobakod. Méretválasztást kezd a fejed kerületének megmérésével, homlok, fülek felett és tarkónál kell fusson a mérőszalag.
Most a zárt vagy a felnyitható sisakokról beszélek, mert ugyebár mást minek is próbálnál? Amikor először toljuk a sisakot a fejünkre, a két csatnál fogva húzzuk szét a párnákat, a felnyitható sisakot csak kinyitott állapotban tudjátok felvenni! Ne féljünk attól ha szűk, az jó, ha szűk sisak bejárata, halkabb lesz tőle menet közben.
TIPP: Ha a sisak begyűri a füled akkor egy enyhe előre billentett állapotból kezd felvenni, és ahogy húzod fel forgasd alap helyzetbe.

Ha felmegy és elsőre nem szorít , mint az állat, akkor csatoljuk be a sisakot úgy, hogy a csatt annyira legyen feszes az áll alatt, hogy két ujjunk éppen beférjen alá. Racsnis vagy egyéb más állítható pánttal rendelkezőket is állítsd be a fentiek szerint. Egyrészt ,mert a további teendőkhöz kelleni fog a jó beállítás, másrészt , mert nem otthon akarsz rájönni, hogy nem tudod jól beállítani.

Sisaknak a fejedet körbe kell ölelnie, nem nyomhatja egy ponton sem a homlokod, sem a tarkód, vagy bárhol máshol. Akkor kicsi általában egy sisak, ha nem öleli körbe szorosan a koponyád, és a bélés nem ér hozzá a fejedhez.

Vagy lehet ugyebár nagy is. Hogyan is állapítjuk meg, hogy nem túl nagy-e a sisak? Próbáld jobbra/balra elforgatni a sisakot a fejeden. Akkor jó, ha az arcpárnák nem távolodnak el a arcodtól és nem tudod a sisakot elforgatni. Biztos jele az elfordulásnak, ha a fordítás végén elengeded a sisakot és nem arra néz amerre te. A “hörcsög pofa” nem gond, ha nem nyom a sisak. Ha a sisak húzza a bőröd fordítás közben az jó. Ha az arcodnál, homlokodnál bárhol be tudod dugni a kisujjadat a sisak és a fejed közé, akkor nem illeszkedik megfelelően.

Most vizsgáljuk meg még előre/hátra billenéssel is. Ha sokat mozdul billentés hatására a fejeden, akkor túl nagy, és vagy nem a te fejformádra való. Itt akár a rockos “hajrázás” is jó módszer a méret megállapítására. Ezt a fajta tesztet a beépített napszemüveges sisakoknál mindenképp ajánlom, mert, ha ilyenkor a napszemüveg lenyílik akkor egy zökkenőnél is le fog. Én inkább nem kérem ezt a funkciót!

Ezután próbáld akár más segítségével előrefelé leforgatni a sisakot a fejedről, úgy, hogy a tarkódnál húzod felfelé. Ha a szemöldöködre ráfordul a sisak, vagy a nyakszirted kilátszik esetleg le is vetted így a sisakot, akkor azzal a lendülettel tedd is vissza a polcra.

A sisak mostanra már vagy 5 perce a fejeden van. Ha bárhol egy ponton érzed, hogy nyom az nem jó. Azt vedd figyelembe, hogy a párnák idővel kicsit felveszik az fejformádat, pár óra után megszokjátok egymást. Ha leveszed a sisakot akkor nézd meg, hogy kipirosodott-e a bőröd a homlokodon? Ha egyenletesen piros az jó, ha egy csíkban, pontban akkor nem, mivel akkor abban a zónában túlzottan nyomja a fejed.

Próbálásnál ne csak azt nézd, hogy állva jól látod-e magad a tükörben, hanem a te motorodon felvett fejtartással is kilátsz-e rendesen? Nincs-e a pinlock vagy más benne a látómeződben. Túra és verseny sisakok között az egyik legnagyobb különbség az, hogy hová helyezik a sisakon a plexit, illetve mekkora nyílással rendelkezik az adott sisak. Túrás sisakban egy sport motoron lehet, hogy nagyon meg kell törnöd a nyakad amiatt, hogy megfelelően előre láss, mert más kialakítású a nyílás.

Most, hogy tudjuk mikor jó ránk egy sisak, a későbbi posztban megnézzük mi is az az ECE/DOT/Snell/Sharp… és a többi idegen női név.

R.R.

Shark Sisak méret segédlete angolul.

Ha elírást találtál, kérünk jelezd felénk. Csak annyit kell tenned, hogy kijelölöd a szövegrészletet és lenyomod a Ctrl+Enter billentyűket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Spelling error report

The following text will be sent to our editors: